Bevezetés:

Bár a koszorúér betegség gyanúja miatt vizsgálaton áteső betegek diagnosztikai eljárásai jól definiáltak és algoritmizáltak, a betegek egy meghatározó része olyan módon esik át invazív beavatkozáson, hogy azt nem előzi meg semmilyen nem-invazív vizsgálat, a klinikai döntés csupán a beteg állapotának orvos általi szubjektív megítélésén alapszik. Jelen tanulmányunk célja annak tanulmányozása, hogy ezen szubjektív elem milyen hatással van a direkt invazív beavatkozásra kerülő betegcsoport kiválasztására.

Módszer és beteg populáció:

Vizsgálatunk a GYEMSZI személyi adatoktól mentes adatbázisán alapul, mely 2004. január 1. és 2008. december 31. között 28.790 olyan beteg adatait tartalmazza, akik ellátási sorában nem miokardialis infarktus kapcsán úgy történt koronarográfiás vizsgálat, hogy a megelőző fél éves időszakban semmilyen kórházi kezelés, illetve ambuláns terheléses vizsgálat nem fordult elő.

Az ellátási mintázatokat az egyes elsődleges kardiológiai központok (EKK) ellátási területén lakó populáció mutatóival jellemeztük. Minden települést ahhoz az EKK-hoz rendeltük, mely számára domináns módon szolgáltatta az elsődleges diagnosztikus technikát, a terheléses EKG-t. Minden EKK-ra, mely ellátási területéről legalább 100 direkt invazív beavatkozás indult, számítottuk a beavatkozásra kerülő betegek korát, illetve az egy éves követés során történt halálozását. SPSS statisztikai program segítségével meghatároztuk valamennyi EKK-ra a kor és nem alapján elvárható halálozási értéket is, ennek alapján kalkuláltuk a centrumok relatív halálozási mutatóját.

Eredmények:

135 EKK-t azonosítottunk, melyek közül 95 teljesített 100 feletti esetszámmmal. Ezen 95 centrum Magyarország lakosságának 88,35%-át fedte le. Az egyes ellátó központok populációja 104 308 ± 75 947 lakos volt (min.: 22 881, max.: 498 328). A direkt koronarográfiás vizsgálat átlagos gyakorisága 100 000 lakosra vetítve 290,95±116,40 (min.: 111,7, max.:680,7). A vizsgált populáció átlagéletkora 62,4±11,6 év volt (legkisebb centrum átlag: 58,3, legmagas átlag: 69,5 év), míg az egy éves mortalitás e pácienseknek 6,03%, mely paraméter centrumok szintjén 1,18% és 15,5% között szórt. A nem és kor alapján meghatározott várható halálozáshoz képest a centrumonként relatív halálozás 0.24 és 2.42 között mozgott.

Beteganyagunkban szignifikáns korrelációt találtunk az invazív beavatkozások gyakorisága és a páciensek életkora között (R=0,27, p<0,05). A betegek tény halálozási adata ugyan nem csökkent szignifikans mértékben a direkt invezív ráta növekedésével (r=-0,21, P=0,054), de a relatív halálozási ráta egyértelmű csökkenést mutatott (r=-0.31, P<0.01).

Konklúzió: